10 tipp, amelyet minden párnak ismernie kell, hogy ők is “boldogan élhessenek, míg meg nem…”

10. Gyakorold a hat másodperces csókot

1940447954_2118614000580063.jpg

Próbáltad már időzíteni a csók időtartamát? Dr. John Gottman, a Gottman Institute alapítója azt mondja, hogy az ember legalább hat másodpercen keresztül csókolja azt, akit szeret.

A hat másodperces tudatos csók elegendő ahhoz, hogy jelentős fizikai kapcsolatot létesítsünk a partnerünkkel, de mégsem túl hosszú ahhoz, hogy emiatt lekéssük a buszt, amivel a munkába indulnánk például. Ez segít megerősíteni a két fél közötti szeretetet.

9. Egymás szeretetnyelvének ismerete

1733094402_114000620576610.jpg

Az „öt szeretetnyelv” koncepcióját Dr. Gary Chapman, tanácsadó és lelkész alkotta meg. Összefoglalva, ez az öt legjobb módja annak, hogy kimutassuk szeretetünket, és hogy mi milyen szeretetre vágyunk cserébe. Tapasztald ki, hogy a párod a szeretet alábbi nyelvei közül melyiknek örül leginkább:

AjándékokKedveskedésMinőségi pillanatokSzerelmes bókokFizikai kontaktus

8. Használjon titkos kódokat, amiket csak te és a partnered ismersz

2076694818_314000749691743.jpg

Amellett, hogy ettől titkosügynöknek érezheted magad (ami mindig jó ötlet), egy speciális kóddal a párkapcsolatodat is átsegítheted a nehéz időszakon. Az avokádó szót például használhatjátok lelépés helyett, ilyenkor, ha a párod egy buliban kimondja, te már mész is a kocsiért.

A másik praktikus trükk a “tűzszünet” szó bevezetése, amit mondjuk egy veszekedés közepén bedobva a párok félrevonulhatnak, hogy alaposan átgondolják, tényleg indokolt-e ez a veszekedés, és hogy kinek is van igaza valójában.

7. A “segíthetek” háromszor erősebb, mint a “szeretlek”

41662312_1376121400082841.jpg

Amikor látod, hogy partnered hajtogatja a ruhákat, vacsorát főz vagy füvet nyír, nincs szebb, mint segítő kezet nyújtani neki. Így nemcsak gyorsabban elkészül a munka, de pluszpontokat is szerezhetsz, ha megmutatod a másik felednek, hogy mennyire törődsz vele, és mennyire értékeled őt.

6. Találj mélyebb beszélgetési témákat

679499118_214000917264.jpg

A mindennapok forgatagában a párkapcsolatok néha nagyon felszínessé válnak. A mélyebb beszélgetési témák megtalálása nemcsak jobb kommunikációt tesz lehetővé, hanem lehetővé teszi a partnerek számára, hogy többet megtudjanak egymásról.

5. Beszélj kevesebbet, hallgass többet

1567920111_49451400109932.jpg

Az aktív hallgatás által nyújtott érzelmi támogatás ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb, mint a gyakorlati megoldások felkínálása. Küzdj a vágy ellen, hogy mindig hős akarj lenni, aki megoldja partnered problémáit, és légy inkább a legjobb barát, aki elismeri a problémáikat, és megnyugtatja őt, hogy végül minden sikerülni fog.

4. Értékeld a csendes pillanatokat

1807122241_943969140010291.jpg

Gyakran előfordul, hogy csendben ülünk egymás mellett a párunkkal, és nem csinálunk semmi fontosat. Ez valójában gyönyörű, még akkor is, ha közben mindketten a saját dolgotokat csináljátok, pusztán osztoztok a helyen. Az ilyen csendes pillanatokban tanuljuk meg igazán értékelni a másik fél jelenlétét.

3. Kerüld a kitérő válaszokat vagy az ignorálást

1301034589_1080614001151373.jpg

Amikor az egyik fél figyelmen kívül hagyja a másikat vagy csak hallgat és helyesel, az olyan, mintha már azt mondaná: ,,Nem érdekel már, hogy mit mondasz”. A viták elkerülhetetlenek, de ha nagyon nem szeretnél esetleg belemerülni egybe, a legjobb, ha egy kis időt kérsz a partneredtől, hogy átgondolhasd az egészet és rendezhesd az érzéseidet.

2. Az apró, szerelmes gesztusok jobbak, mint a nagy romantikus tettek

1580281332_1140012684842446.jpg

Ezek lehetnek olyan egyszerűek, mint egy meglepetés reggeli, vagy csak megkérdezni a párunkat arról, hogy telik a napja. A lényeg hogy tudassuk vele, gondoltunk rá. A párod minden bizonnyal értékelni fogja ezeket az apró gesztusokat, és olyan pillangók lesznek tőle a gyomrában, mint a kapcsolatotok elején.

1. Ne felejts el vigyázni magadra

545759868_226422140013729.jpg

Csak azért, mert párkapcsolatban vagytok, még nem kell, hogy az egész világotok a másik fél körül forogjon. Mindig szánj időt önmagadra.

Maradj formában, étkezz egészségesen, és az sem baj, ha esetleg külön, a saját barátaitokkal mentek például nyaralni. Azzal, hogy vigyázol magadra és próbálsz az előnyödre változni, a párodnak is azt sugallod, hogy minél jobb ember szeretnél lenni az ő érdekében.

Te mit tanácsolnál azoknak a pároknak, akik újra vissza akarják hozni a kapcsolatuk elején tomboló tüzet?