13 létfontosságú tanács és trükk, ami egy nap akár még életet is menthet

Sosem tudhatjuk előre, hogy mikor kerülünk egy olyan helyzetbe, amikor a pillanat tört része alatt kell meghoznunk egy élet-halál jelentőségű döntést. Erre felkészülni nem lehet, ám az mindenképpen nagy segítségünkre válhat, ha tisztában vagyunk vele, hogy miként is érdemes ilyenkor dönteni. Az alábbiakban 13 ilyen életveszélyes helyzethez szeretnénk most egy kis rögtönzött útmutatást nyújtani, amire még bármikor szükségünk lehet a jövőben.

1 Mit csináljunk, ha fuldoklunk.

Ha fulladozunk, az első és legfontosabb, hogy próbáljunk megnyugodni. Kezdjünk el erősen köhögni, ha pedig ez nem használ, akkor üssük az öklünkkel a köldökünk és a bordáink alja közötti területet. Ha ez sem használ, próbáljunk meg ön-heimlich fogást végezni: tegyük a már említett köldök és borda alatti területet egy szék háttámlájára, (vagy más hasonló tárgyhoz) majd erősen engedjük rá a testünket és ismételjük mindaddig, amíg az idegen tárgy el nem hagyja a légútakat.

2 Hogyan állapítsuk meg a pontos időt a nap állásából.

Ha nincs nálunk óra és mindenképpen szükséges lenne a körülbelüli idő megállapítása, akkor a következő módszert használhatjuk:

  1. Találjunk egy ideális helyet, ahol a nap és a horizont jól látható.
  2. Tegyük össze a kezeinket a képen látható módon.
  3. Számoljuk meg az ujjaink számát a naptól a horizont vonaláig. Minden napnyugta előtti ujj 15 percet jelent, tehát az ujjak számát szorozzuk be 15-el, és így kiszámolhatjuk, hogy körülbelül mennyi lehet az idő.

3 Hogyan állapítsuk meg, ha egy nagy vihar van érkezőben.

Ha nem szeretnénk, hogy meglepetésként érjen bennünket egy hatalmas vihar a kempingezés vagy túrázás közben, akkor a következő előjelek árulkodhatnak az érkező viharról:

  1. A felhők alacsonyan vannak.
  2. A felhők formája változó, szabálytalan.
  3. Ha fölénk érkező felhők egyre sötétebbek.

4 Mit csináljunk, ha nem működik a fék az autónkban.

Ha a fékünk felmondja a szolgálatot az első és legfontosabb, hogy ne essünk pánikba és ne hozzuk a frászt az utasainkra. Győződjünk meg róla, hogy mindenki be van kötve a kocsiban, tegyük ki a vészvillogónkat, majd a távolsági fényszórónk és a dudánk segítségével igyekezzünk figyelmeztetni a többi autóst. Ezután…

  • Nyomjunk rá erős és hirtelen mozdulatokkal a fékpedálra, ezzel ugyanis nyomást teremthetünk a fékrendszerben.
  • Tegyük a legkisebb sebességbe az autót, hogy a motorfék lassítani kezdje a gépjárművet.
  • Ha végképp nincs más megoldás, használjuk a kéziféket, de készüljünk rá, hogy az autó azonnal irányíthatatlanná válik majd, ezért próbáljuk ezt meg olyan helyen csinálni, ahol nem veszélyeztetünk másokat.

5 Mit csináljunk, ha valaki követ minket.

Ha úgy érezzük, hogy valaki követ minket, semmiképp se próbáljunk meg konfrontálódni vele, hiszen nem tudhatjuk, hogy milyen fegyver található nála. A legjobb, amit tehetünk, hogy sűrűn lakott területek felé vesszük az irányt, ami lehet egy bár, egy étterem vagy bármi más hasonló, de persze az is megoldás, ha egy közeli rendőrőrs felé vesszük az irányt.

6 Hogyan kerüljük el, hogy körbe-körbe járjunk az erdőben.

Ha nem találunk ki egy erdőből, és úgy érezzük, hogy körbe-körbe megyünk, próbáljuk meg az utunkba kerülő fákat egy és ugyanazon oldalról kikerülni. Ha jobbkezesek vagyunk, akkor kerüljük őket a bal oldalról, míg ha balkezesek vagyunk, kerüljük a jobbról. Ez segíteni fog, hogy elkerüljük a körbe-körbe járkálást.

7 Mit tegyünk a szívroham pillanatában.

Ha úgy érezzük, hogy szívrohamunk lesz, azonnal kérjünk meg valakit a környzetünkben, hogy hívjon egy mentőt. Próbáljunk nem pánikolni, amíg az orvosok kiérnek, és ha tudjuk, mondjuk el, hogy milyen gyógyszereket szedünk, esetleg érzékenyek vagyunk-e valamire. A mentők kiérkezésig mélyeket lélegezzünk és köhögjünk, ez ugyanis oxigént visz a tüdőnkbe, a köhögés pedig stimulálja a mellkast, ami segít visszanyerni a szívritmust, amíg a mentőautó meg nem érkezik.

8 Hogyan gyújtsunk tüzet egy óvszerrel.

Valószínűleg nem túl életszerű helyzet, hogy egy óvszer van a zsebünkben, miközben elfelejtünk gyufát vagy öngyújtót vinni magunkkal az erdőbe, de hát ez sem lehetetlen. A jó hír, hogy ilyenkor egy óvszer segítségével is képesek lehetünk tüzet gyújtani. Ehhez csak annyi a dolgunk, hogy vízzel töltjük meg az óvszert, majd összekötjük a száját és lencseként használjuk a már kikészített száraz fű vagy papír begyújtásához.

9 Hogyan tudjuk magunkat biztonságban túrázás során.

Ha túrázni készülünk, győződjünk meg róla, hogy a legközelebbi barátaink és családtagjaink tudják, hogy mire készülünk. A legjobb, ha egy útitervet is adunk nekik, hogy melyik nap merre is megyünk pontosan, amit aztán igyekszünk mi is betartani a túra közben. Arról is értesítsük őket, hogy mikor szándékozunk visszatérni, hiszen így ha nem jelentkezünk, könnyebben és pontosabban tudnak mentőcsapatokat küldeni a segítségünkre. A legjobb persze, ha egy hivatásos szakembert is viszünk magunkkal, aki felhívja a figyelmünket az esetleges veszélyekre és segít az útvonal alakításában.

10 Mit csináljunk földrengés közben.

A népszerű szóbeszéddel ellentétben, földrengés idején korántsem ajánlott az ajtófélfa alatt tartózkodni. A legjobb valami masszív tárgy közelében elrejtőzni, (például asztal vagy szekrény) ahol semmi sem eshet ránk közvetlenül. Vegyük fel a magzatpozíciót és így várjuk meg a földrengés végét.

11 Hogyan keveredjünk ki a tömegből.

Ha egyedül találjuk magunkat egy hatalmas tömeg közepén, amit szeretnénk elhagyni, semmiképp se forduljunk azzal szembe. A legtöbb, amit tehetünk, hogy óvatosan elkezdünk egyik vagy másik irányban a tömeg széle felé mozogni, míg teljesen ki nem keveredünk belőle. Ha családdal vagyunk, vegyük a gyereket a nyakunkba, hogy ne tudja őt elsodorni a tömeg és egymás kezét-vállát fogva haladjunk a tömeg széle felé.

12 Hogyan készítsük a különféle elsősegélynyújtó kötéseket.

A baleset utáni első percek a mentőautó kiérkeztéig létfontosságúak lehetnek. A helyes kötés pedig akár életet is menthet, ezért nem árt, ha tudjuk, hogy mit-hogyan kell helyesen rögzíteni.

Térdkötés:

Terdkotes.jpg

Mellkaskötés:

mellkaskotes.jpg

Kézkötés:

kezkotes.jpg

13 Mit csináljunk, ha valaki az eszméletét veszti.

Ha egy környezetünkben lévő személy eszméletét veszti, azonnal hívjunk mentőt, majd a személy biztonsága érdekében tegyük a következőket:

  • Fordítsuk hátra kicsit a személy fejét – ettől a szája kinyílik majd és könnyebbé válik számára a légzés.
  • Hallgassuk meg, hogy lélegzik-e és ellenőrizzük a légzését 10 másodpercig.
  • Helyezzük stabil oldalfekvésbe a sérültet és várjunk a mentők kiérkeztéig.
  • Fontos: ha gerincsérülést gyanítunk, ne mozgassuk a sérültet, maximum a száját nyissuk ki a nyak mozgatása nélkül, minden más mozdulattal ugyanis csak ronthatunk a gerincsérült személy állapotán.