20 fotó, ami bizonyítja, hogy a szeretet és gondoskodás csodákra képes

Az állatok valójában rengeteg érzelmet megtapasztalnak. Egy csomó dolog csalódást okozhat nekik, megesik, hogy megijednek és érzelmileg megsérülnek. Az embereknek ugyanakkor megvan a lehetőségük arra, hogy meggyógyítsák bundás, tollas vagy épp pikkelyes pajtásaikat! A szeretet és törődés csodákra képes, ahogyan ezt a most következő összeállításunk is bizonyítja majd!

A kispajtás évek óta magányosan egy kiskereskedésben élt, majd mikor örökbe fogadták, megváltozott a színe.

Lily, akkor és most

Pár hónap csodákra képes

Szerencsére teljesen egészséges!

Csak egy hete hoztam őt ki a menhelyről..

Teljesen kimerülve találtunk rá..

Valahogy ő maradt utoljára a menhelyen a családjából

A lakásunk körül kóborolt. 

Egy nagyon rossz helyről került menhelyre. Ma először mentünk el sétálni! 

Kiderült, hogy a kutyám testvérét ugyanabba az utcába fogadták örökbe, ahol mi élünk!

Akkor és most!

18 éves volt, mikor hozzám került. Úgy gondoltam, hogy az utolsó pár hónapját boldogan leélni majd. Ennek két éve..

Ők heten valahogy a kertembe keveredtek.. 

Még a menhelyről sem értünk ki..

Ma először mert idebújni, holott már egy hónapja nálam van! 

Öreg és súlyos. Az előbbin nem, de az utóbbin segíteni fogunk!

Mindkettőjüket el kellett hoznunk, nem bírják ki egymás nélkül.

Novemberben került hozzánk, nem valami jó állapotban..

Őt az utcán találtam…

Menhelyen vs. otthon