21 ember, akik egyszerű nyaralást szerettek volna, de az élet másképp döntött

A nyaralás azon kevés időszakok közé egyike, amit minden évben úgy várnak az emberek, mint egy ünnepet. Ez a rövid időszak kötelező jelleggel a pihenésről, az új helyek felfedezéséről, és az élet élvezéséről kell hogy szóljon, már persze, ha maga az élet közbe nem szól ilyen téren. A turistáknak ugyanis néha kellemetlen meglepetésekkel kell szembesülniük, melyek olykor az egész utazás forgatókönyvét felborítják.

,,A fiam életében először járt tengerparton, és nagyon boldog volt, hogy kagylókat talált a homokban. Nem volt szívem elmondani neki az igazat.”
5dee315ebfaf242eb19a331f4a

,,Rióban jártam, hogy megnézzem a híres Megváltó Krisztus szobrot.”
e99d1553b0b30b77b76e2febbe

,,Minden, amit Bali-ról szeretnék mondani, rajta van ezen a képen: fizettem, hogy a vízesés közepéig gyalogoljak, ahol egy másik kassza várt rám, és fizetnem kellett azért, hogy ki is jussak onnan.”
d84d7b59a7847e1f28bf1397b3

,,Párizsban nyaraltam a barátnőmmel. Körülbelül így nézett ki a múzeumi látogatásaink nagy része.”
9e70685cb7bab609908fdf6cbd

,,Tengerre néző szobát foglaltam, és nem panaszkodhatok.”
a8d1b45c70bc165f865cf7c84f

,,03:30-kor keltem, és körülbelül 4 órát sétáltam, hogy láthassam ezt a gyönyörű kilátást.”
8f138f5fcca7aad96b60d46829

,,Eljöttünk Rómába, hogy láthassuk a Trevi-kutat.”
83a5e752458de342ed2f0fd678

,,Tokióba repültem éppen, amikor a telefon kiesett a zsebemből. Megmozdítottam az ülést, hogy le tudjak nyúlni érte, erre összetörtem.”
6df15d54d8973a1555a5afe06d

,,Direkt drága szobát fizettünk azért, hogy csodás kilátás nyíljon a hegyekre. Senki sem említette, hogy a hómaró pont az ablakba kotorja majd a havat.”
2adcde5375907438091647ea77

,,A kölyökkutyám néhány nappal az utazás előtt széttépte az útlevelemet.”
70523d50559d8609c2d449d458

,,Egy barátom elment Olaszországba, és valahogy sikerült lefényképeznie a Pisai ferde tornyot, de úgy, mintha nem is lenne ferde.”
cd1d20512eb77c88ec413a3762

,,Floridából Norvégiába utaztam és 4 órán át sziklát másztam az esőben, hogy élvezzem a híres Trolltunga hegy kilátását.”
b834fa5f659424415806b5a897

,,Görögországba utaztam, hogy napozhassak. 5 napig esett az eső, holnap megyek haza.”
940bb556b89d8aa06a521eadb1

,,Az egész családdal nyaraltunk, és nem voltunk erre felkészülve.”
61d4e757df8c71d63a26d501ec

,,A szálloda honlapján azt írták, hogy van konditerem.”
08e33957a88bf26809598ca1ef

,,Régóta nagy álmom volt, hogy Kínába látogassak. Így nézett ki a Kínai Nagy Fal.”
5354ed525e80800fa5800d0119

,,Kifejezetten azért utaztam Londonba, hogy láthassam a Big Ben-t.”
fce7ab5b7e8cc8271305342d2f

,,Éjjel 2:30-kor keltem, és 2 órát vezettem autóval, hogy megnézhessem a napkeltét a Haleakala-vulkán tetejéről. Láttál már ilyen szépséget?”
879fe1544e8ae8c38655236aee

,,A fényképet Bali egyik strandján, a Hilton Hotel előtt készítettük. A mi szállásunk kicsit odébb volt, de el kellett jönnünk megnézni, hogy itt vajon tisztább-e a tengerpart.”
c4ff1152068488285688b28839

,,A barátom Hawaii-on nyaralt, és megkért egy járókelőt, hogy készítsen róla egy képet a fákkal a háttérben. Az Isten áldja azt az embert.”
74842d5808a63898eb95c84697

forrás