A világ legnagyobb tava pontosan négyszer akkora, mint Magyarország

Több mint 5 millió tó található a Földön. Vannak kisebbek, vannak nagyobbak, és vannak egészen hatalmasok is. Ha azt hiszed, hogy a Bajkál-tó a legnagyobb a világon, akkor tévedsz. Ez a tó a világ legnagyobb tavainak Top 10-es listáján csak a 7. helyén áll.

Ott van persze a Balaton is, mely nekünk, magyaroknak hatalmasnak tűnik, valójában azonban labdába se rúghat a legnagyobb tavak versenyén. Olyannyira nem, hogy a világ legnagyobb tava majdnem ezerszer nagyobb nála. De melyik is ez a tó pontosan?

A Kaszpi-tenger. Területét tekintve kétséget kizáróan jogos a neki ítélt cím, hiszen a 371 ezer négyzetkilométeres felszíni területe körülbelül 4 Magyarországot tesz ki, 618 Balatont vagy 52 millió futballpályát. A Kaszpi-tenger tehát egy tó, ami nagyobb, mint Németország területe és néhány valódi tengert is maga mögé utasít.

De miért hívják tengernek a világ legnagyobb tavát? Ennek a rejtélynek a megfejtéséhez kicsit vissza kell mennünk a történelemben, a Kaszpi-tenger ugyanis egy zárt víztest, ami valamikor a kontinensek vándorlása közben szakadhatott le az egyik tengerről vagy óceánról, és mivel a víze ebből fakadóan sós, amikor az első rómaiak ide érkeztek és megkóstolták a vizet, azonnal kijelentették róla, hogy ez egy tenger.

Hol található pontosan a Kaszpi-tenger? Európában vagy Ázsiában? Részben itt is, ott is. Partjain Oroszország, Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Kazahsztán és Irán osztozkodnak, a tó vizének feltöltéséről pedig 130 folyó gondoskodik, melyek közül a legnagyobbak a Volga, az Urál, a Tyerek, a Kura és a Szulak. Ma a tó egyébként lefolyómentes.

A Kaszpi-tenger partjainak hossza 6,5 ezer kilométer. Maga a felszíne egyébként 1,2 ezer kilométer hosszan és 435 kilométer szélesen terül el. Térfogata körülbelül 78,3 ezer köbméter. Mélységét tekintve a Kaszpi-tenger szintén elképesztő, legmélyebb pontján ugyanis több mint 1 kilométer mély. Ezek lenyűgöző számok.

Ez az óriási tó tehát sós, de különböző módokon: a Volga környékén például enyhén sós (0,05%), míg a délkeleti részén már jóval másabb a helyzet, ott a sóssága akár a 12%-ot is elérheti. Különleges adottságaiból fakadóan a Kaszpi-tenger vízszintje folyamatosan ingadozik.

A világ legnagyobb tava rendkívül gazdag élővilággal rendelkezik. Több mint 100 különböző halfajta él itt, és kevesen tudják, de a Kaszpi-tengeren halásszák a világ teljes mennyiségének 90%-át, ezért számos ország számára igen fontos gazdasági erőforrás. Más vízfelületekhez hasonlóan itt is előszeretettel csónakáznak és vitorláznak az emberek, a partja mentén pedig rengeteg szálloda és üdülőhely található.

Bár sóssága ellenére a Kaszpi-tenger hivatalosan is a világ legnagyobb tava, ettől függetlenül nem fejezhetjük be ezt a cikkünket anélkül, hogy kitérnénk a világ legnagyobb édesvízű tavára, mely a Kanada és Egyesült Államok határán található Felső-tó. Bár a 82 ezer négyzetkilométeres területe ennek a tónak is elképesztő, valójában azért mégis majdnem ötször kisebb, mint a Kaszpi-tenger.