Legfurcsább Darwin-díjak: ezek az emberek a létező leghihetetlenebb módokon vesztették életüket

Aki esetleg nem tudná, a Darwin-díjat olyan emberek kapják, akik ügyetlen és buta módszerekkel veszítik el az életüket vagy a nemzőképességüket. Nevét a világ legismertebb természettudósáról, Charles Darwinról kapta, mivel a híres elmélete szerint az ilyen emberek „szívességet tesznek” az emberiségnek azzal, hogy nem örökítik tovább az ostobaságukat. Az általános tévhittel ellentétben a Darwin-díj elnyeréséhez nem elég csak ügyetlenül meghalni, szigorú kritériumoknak is meg kell felelni:

  • A jelöltnek halottnak kell lennie, vagy el kell veszítenie a nemzőképességét.
  • A jelöltnek az amerikai autóvezetői korhatárnál idősebbnek kell lennie, és mentálisan egészségesnek kell lennie.
  • A jelölt halálának egyértelműen a saját hibájából kell bekövetkeznie.
  • Az esetnek különlegesnek kell lennie – ha többször is haltak már meg így, az nem olyan érdekes.
  • Az eseménynek bizonyíthatónak kell lennie, például szemtanúk leírásával, képekkel, videókkal stb.

Most megpróbáltuk összegyűjteni a történelem legfurcsább és leghihetetlenebb Darwin-díjasait, akik tényleg páratlan módon vesztették életüket. Mielőtt belevágnánk, érdekességképpen illik megjegyezni, hogy a Darwin-díjra jelöltek 90%-a férfi.

12 Réz csövek (1999)

the blowup lqx D7xIZ2o unsplash

Wayne egy kis extra pénz akart keresni a lopott fémhulladékok eladásával, ezért bement egy bontás alatt álló épület telkére, hogy megnézze, nincs-e valami értékes zsákmány. A férfi tekintetét felkeltette egy hét centiméter átmérőjű rézcső. Egyedül azonban nem tudta elvinni az egészet, így hát elszaladt gyorsan egy fémvágó ollóért és visszatért. Nagy meglepetésére azonban, amikor megérintette a rézcsövet, kiderült, hogy 11 ezer voltos töltés alatt állt. Olyan nagy volt a feszültség, hogy a kiérkező mentők sem tudták megközelíteni a pórul járt fickót, aki végül meghalt és soha nem kellett felelnie a lopásért.

11 Szerencsétlenkerék (1999)

A 47 éves Daniel Nolan egy Ford márkakereskedésből próbált meg gumikat és kerekeket lopni az éjszaka közepén. A férfi már félig pakolta gumikkal a teherautóját, amikor az egyik felemelt teherautó alól kicsúszott az emelő, a teherautó pedig ráesett a férfira. A tolvaj holttestét a hétfő reggel munkába érkező dolgozók találták meg.

10 Vörös forradalom (2017)

Következő történetünk hőse hegesztő volt az oroszországi Kurgán régióban. Egy tavaszi napon a férfi úgy döntött, hogy tűzoltókészüléket helyez egy régi, leszerelt tüzérségi tarackba. Nem tudni, mi történt pontosan, de a tarack belsejében lévő poroltó felrobbant, a kirepülő fémdarabok pedig fejbe találták a hegesztőt.

9 A hülyeség csúcsa (2020)

tomas malik orQBzc7Dl3U unsplash

A japán Tetsu Shiohara élő adásban közvetítette a közösségi oldalán, ahogy meghódítja a Fudzsi-hegyet. A férfi egy ponton azonban hirtelen megcsúszott és leesett. Ez önmagában még nem lenne Darwin-díjas baleset, az eset különlegességét az adja, hogy a tudatlan férfi nyáron próbálta meg meghódítani a hegyet, amikor köztudottan meleg van és a megolvadt hó miatt az egész hegység olyan, mint egy korcsolyapálya.

férfi által készített videóból kiderül, hogy Tetsu utolsó szavai a következők voltak: “Itt vigyázni kell”. Holttestét körülbelül 3 ezer méteres magasságban találták meg, vagyis körülbelül 770 métert zuhant.

8 Nézeteltérés (2021)

1b86b2f9220011ebf3c276642eb4d79c

Forró őszi nap volt Kaliforniában, amikor az autópályán két sofőr összetűzésbe került, nézeteltérésüket pedig úgy próbálták meg rendezni, hogy félreálltak megvitatni, ki is felelős pontosan a helyzetért. Ebben a pillanatban azonban mindkettőjüket halálra gázolta egy harmadik gépkocsi, így a vita magától véget ért.

7 Moszkvai martalóc (2000)

a5b2fbeb4fad8640e0760ec0753454a2

Történetünk hőse a “Moszkvai martalóc” becenevet kapta, mivel a férfi, miután rájött, hogy a felesége megcsalja, úgy döntött, hogy saját titokban aláaknázza a házat, ahol a felesége és a szeretője enyelegtek. Valami azonban menet közben félresikerült, és a férfi felrobbantotta magát.

6 Valentin-napi megtorlás (2018)

2018. február 14-én egy berlini kórházban vesztette életét egy 19 éves fiatalember, aki egy hónappal korábban veszett össze a kedvesével. A fiatal pár épp a Havel folyó partján sétált, amikor összevesztek. A veszekedés olyan súlyos volt, hogy a férfi rátámadt a kedvesére, és mindketten a befagyott folyóba zuhantak. Úszni azonban csak a lány tudott, így mire a mentők kiértek, a srác teste már túlságosan kihűlt, az agya pedig visszafordíthatatlan károkat szenvedett.

5 A piton tolvaj (2018)

2018. január 28-án a maláj Zaim Kosnan egy közel 4 méteres pitonra lett figyelmes az út szélén. A férfi, meglátva a benne rejlő anyagi lehetőségeket, úgy döntött, hogy magával viszi a hüllőt, hogy később jópénzért értékesítse azt. A férfi ehhez kesztyűt húzott, ahogy kell, majd a nyakába tette az állatot és motorra pattant. A gyanútlan tolvaj azonban gyorsan prédává változott: az elégedettlen piton ugyanis a nyaka köré tekeredett és megfojtotta a férfit, aki leesett a motorról és később egy árokban találták meg a hulláját.

4 Dobd a nőt, és ugorj! (1998)

Buenos Aires egyik munkásnegyedében egy heves házastársi veszekedés közepette Boedo, a 25 éves férj megragadta 20 éves feleségét, és kidobta egy nyolcadik emeleti erkélyről.

Megdöbbenésére azonban a nő belegabalyodott az erkély alatt futó vezetékekbe. A férfi ezért természetesen utána ugrott – nem tudni, hogy azért, mert megbánta tettét, vagy azért, hogy befejezze, amit elkezdett. És ez már ki sem fog derülni, a férfi ugyanis nem volt olyan szerencsés, mint a kedvese: elrepült a vezetékek mellett és betonba csapódott. Kedvesének sikerült elmásznia a vezetékeken az egyik közeli erkélyig és épségben megmenekült.

3 Nem ér annyit egy tyúk! (1995)

3692abd734fa538d6dd4cfb01bbf01b3

Dél-Egyiptomban 1995-ben hat ember fulladt meg, miközben megpróbáltak kimenteni egy kútba esett tyúkot. Az állat 18 éves tulajdonosa volt az első, aki a 20 méter mély kútba ugrott, majd elmerült – vélhetően a kút mélyén uralkodó kiszámíthatatlan áramlatok miatt. Őt a nővére és két testvére követte, akik annak ellenére ugrottak a mély kútba, hogy egyikük sem tudott úszni. A testvérek segítségére két középkorú parasztember sietett, de vélhetőleg őket is beszívta az áramlat, mert ők is megfulladtak. A Kairótól 400 kilométerre délre fekvő Nazlat Imara falu rendőrsége végül 6 holttestet emelt ki a kútból – és a tyúkot, ami nagy meglepetésre túlélte az egészet.

2 Magasrepülés (1982)

Larry Walters nem volt a szokásos Los Angeles-i repülőjáratok rajongója, ezért kétségbeesett lépésre szánta el magát: 45 héliummal töltött meteorológiai léggömböt kötött a székéhez. Nem bízta a véletlenre: vitt magával szendvicset, sört és egy puskát is – hogy később a lufikat kilőve le tudjon majd szállni.

Az eredeti tervek szerint 30 méter magasra kellett volna emelkednie a léggömbök segítségével, de ehelyett 5 kilométer magasra emelkedett. Később a leszálláskor belegabalyodott egy nagyfeszültségű vezetékbe, a rövidzárlat miatt pedig egész Long Beach áram nélkül maradt. Larry volt az egyetlen olyan személy a történelem során, aki megkapta a Darwin-díjat, annak ellenére, hogy életben maradt.

1 Fedezékbe! (2002)

d82c6128c05691375649d60144e0ce26

2002-ben egy férfi épp a boxer kutyáját sétáltatta, amikor egy rendőrkadét sétált felé, két barátnője kíséretében. Nem tudni pontosan, hogy mi okozta a botrányt, de a férfiak között nézeteltérés támadt amiatt, hogy nem volt nyakörv és szájkosár az állaton. A kutya gazdája egy ponton hirtelen előkapott egy RGD-5-ös gránátot a zsebéből, amiről, mint kiderült, mindig magánál hordott.

Kihúzta belőle a biztosító szeget, majd a rendőrkadét felé dobta. A kutya azonban jól képzett volt, ezért a gránát után szaladt és visszavitte azt a gazdájának. A kutya a helyszínen, a gazdája a mentőautóban vesztette életét. A rendőrkadét könnyebb sérülésekkel megúszta, míg a lányok sokkot kaptak az esettől.