21 fotó, ami bizonyítja, hogy a lehetetlen igenis létezik

Az ember olykor azt hinné, hogy már mindent látott a világból és neki egyszerűen nem lehet újat mutatni, hiszen látta, amit látni lehetett. Aztán jön néhány fénykép, és bebizonyítja, hogy totális tévedésben éltük az életünket, hiszen az eddig lehetetlennek hitt…

20 ember, akinek biztos, hogy elmentek otthonról

Az unalom nagy úr. Hát még ha pihentagyúsággal társul! Vannak emberek, akik ha unatkoznak, nekiállnak rejtvényt fejteni, olvasni, vagy ne adj’ Isten takarítani. És vannak, akiknek valószínűleg már réges-rég elgurult a gyógyszere, éppen ezért ha rájuk zúdul az unalom, előjön…

12 furcsa tilalom és korlátozás, amivel csak Japánban találkozhat az ember

A japán kultúra önmagában is jócskán eltér a világ más országaiban megszokott körülményektől, ez alól pedig természetesen a törvényeik sem képeznek kivételek. Annál is inkább, hiszen vannak köztük olyanok, melyekkel különösen ajánlott tisztában lenni, ugyanis egy esetleges Japánba utazás alkalmával…

15 jellemző ‘csajos’ probléma, amit csak a nők fognak érteni

Vannak tipikus ‘női’ problémák, amiket csak az érintettek érthetnek. Na nem OLYAN dolgokra gondolunk, amelyeket a nyilvános női WC-k rejtenek, ezeknél sokkal hétköznapibb, józan ésszel is felfogható dolgokról van szó. Itt van például az állandó aggodalom, hogy vajon jól áll-e…

8 dolog, ami megváltozik házasság után

Amikor egy nő és egy férfi férj és feleség lesz, attól még ugyanúgy szeretni fogják egymást, csak másképp fejezik ki az érzéseiket. Ksenia Shvedova illusztrációi remekül ábrázolják, hogy milyen változásokat hoz a házasság: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.…