Törött kézzel utazom vonaton, amikor egy pimasz nő követelte, hogy adjam át neki a helyemet, és rámmordult: tanítanom kellett egy leckét neki 😨😢
Három nappal ezelőtt eltörtem a karom — rosszul estem le a lépcsőről. A fájdalom szinte elviselhetetlen volt, a fájdalomcsillapítók alig segítettek, de a legrosszabb a tehetetlenség volt.
Úgy döntöttem, hogy egy időre elmegyek a szüleimhez. Nekik nyugodtabb, nekem könnyebb. Vettem jegyet egy hálókocsiban az alsó ágyra, mert a karom miatt nem tudtam felmászni a felsőre. Leültem, valahogy elhelyezkedtem. A vonat megindult, és nemsokára egy nő lépett be a fülkébe. Kb. ötven éves. Ápolt, magabiztos, szemrehányó tekintettel — és ez a tekintet azonnal áthatolt rajtam.
Azonnal tudtam: nem lesz könnyű. Már az ajtónál rosszallóan végigmért, meglátta a jegyemet, és élesen kijelentette:
— Fiatalember, én mindig az alsó ágyon utazom. Kérem, húzódjon el.
— Elnézést, de eltört a karom — válaszoltam nyugodtan, miközben megmutattam a begipszelt karomat. — Kifejezetten ezt a helyet választottam, nem tudok felmászni a felső ágyra.
Mérgesen végigmért, majd hirtelen hangosabb lett:
— És akkor? A fiatalok ma már egyáltalán nem tisztelik az időseket! Én egy idős nő vagyok, és maga itt kényelmesen elterpeszkedik! Hol van a lelkiismerete?!
Zaj a folyosón, rosszalló pillantások. A nő nyilván a közönségnek játszott. Ekkor megjelent a fülketárs, egy kb. negyven éves férfi — erős, ápolt, drága órával. Egyből világos lett, hogy a nő csak azért akart az alsó ágyon helyet foglalni, hogy flörtölhessen a férfival.
Miután visszautasítottam, leült velem szemben, beszorult a férfi mellé, és azonnal elkezdett bájosan flörtölni. Egyszerűen megdöbbentett a viselkedése.
Ekkor jött az ötletem — egy ilyen pimasznak tanítani kell egy leckét. Nem hisztivel vagy veszekedéssel, hanem… elegánsan. 😬 Folytatás az első kommentben 👇👇
Elővettem a telefonomat, megnyitottam a kamerát, és elkezdtem felvenni. Aztán nyugodtan megszólaltam:
— Tudja, mindent felvettem. Az üvöltözését, a nyomást, az orvosi utasítások figyelmen kívül hagyását. És tudja, mi a vicces — állami alkalmazott, ugye? Ott a kitűző a táskáján — Oktatási Minisztérium?
Elsápadt.
— Ezt a videót elküldhetem a minisztériumnak egy megjegyzéssel arról, hogyan bánik a fogyatékkal élőkkel. Hogyan sérteget és manipulál. Biztos vagyok benne, hogy nagyon érdekli őket.
A szomszéd halkan kuncogott, elhúzódott tőle. Ő pedig úgy ült, mintha hideg vízzel locsolták volna le.
— Én… nem így gondoltam… — motyogta, már nem volt meg az arrogancia.
— Remélem, legközelebb kétszer is meggondolja, mielőtt kiabálva és nyomást gyakorolva követel valamit másoktól — nyugodtan hozzátettem, és eltettem a telefont.
A további utat csendben töltötte a sarokban, flörtölés vagy megjegyzések nélkül.