Élt egy király, akinek szépséges, de válogatós lánya volt. A szépségéhez akkora válogatósság társult, hogy a birodalomban már mindenki ismerte a hírét.
Sorban érkeztek a kérők: hercegek, grófok, lovagok, gazdag kereskedők.
A királylány azonban mindenkiben talált valami kifogásolnivalót.
Túl magas. Túl alacsony. Túl kövér. Túl ilyen.
A király egy idő után elveszítette a türelmét.
– Elég ebből! – jelentette ki. – Mostantól bárki megkérheti a lányom kezét. Nem érdekel, hogy herceg, lovag vagy koldus!
A hír gyorsan elterjedt az országban.
Meghallotta egy szegény legény is, aki úgy gondolta, nincs veszítenivalója.
– Legfeljebb kinevetnek – mondta magában –, ahhoz már úgyis hozzászoktam.
Így hát ő is beállt a kérők hosszú sorába.
Amikor végre elé került, a királylány alaposan végigmérte, majd váratlanul megszólalt:
– Gyere velem a tóhoz!
A legény meglepetten követte.
Amikor a parton megálltak, a királylány lehúzta az ujjáról a gyűrűjét, és minden figyelmeztetés nélkül a vízbe hajította.
– Na most – mondja a lány – vedd ki, és tedd a kezembe!
A szegény legény így is tett.
A királylány tátott szájjal ámult, majd végül nagyot sóhajtott:
– Na végre! Az a sok hülye előtted mind beugrott a tóba.