Az új tanítónő először érkezik a faluba. Az állomásra a gazdaságból egy jóképű fiatal legényt küldenek elé szekérrel.
Felpakolják a csomagokat, a tanítónő pedig helyet foglal a bakon a fiú mellett, és elindulnak a falu felé.
Az út egy legelő mellett vezet el. A tanítónő észreveszi, hogy az egyik bika éppen egy tehén körül sürög-forog.
– Mondd csak – fordul a legényhez –, honnan tudja a bika, hogy mikor jött el a megfelelő pillanat?
– Az illatából – feleli a fiú egyszerűen.
Később egy ménest látnak.
– És a csődör?
– Az is az illatából tudja.
Nem sokkal később birkák mellett haladnak el.
– Gondolom, náluk is ugyanígy van.
– Persze. A birkáknál, a kutyáknál… az állatok többnyire az illatok alapján tájékozódnak.
A tanítónő elgondolkodva bólint.
Hamarosan megérkeznek a házhoz. A fiú leemeli a bőröndöket, majd udvariasan elköszön.
– Minden jót, tanító néni!
– Köszönöm a segítséget! – mosolyog a nő. – És ha erre jársz, nyugodtan nézz be hozzám egyszer.
A fiú megemeli a kalapját.
– Köszönöm, majd egyszer benézek.
A tanítónő ekkor még utánaszól:
– Persze csak akkor, ha addigra elmúlik a náthád!