Anélkül, hogy szóltam volna a férjemnek, elmentem a hétvégi házunkba, hogy kiderítsem, mivel foglalkozik ott titokban: megrémültem, amikor kinyitottam az ajtót 😱😱
A férjemmel van egy hétvégi házunk a faluban. Gyakran jártunk oda hétvégente — ültettünk növényeket, szedtük a zöldségeket a kertből, vagy egyszerűen csak pihentünk a városi nyüzsgéstől.
De mostanában egyre gyakrabban talált okokat arra, hogy ne menjen oda. Egyszer munka, egyszer fáradtság, máskor más teendők. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget — mindenkivel előfordul, hogy nehéz időszakon megy keresztül.
Egyszer azonban telefonáltam a szomszédasszonnyal, és hirtelen így szólt:
— Tegnap láttam a férjedet a hétvégi háznál.
Megdöbbentem.
— Ez lehetetlen! Dolgoznia kellett volna.
— Nem, nem, tényleg láttam, — erősködött.
Letettem a telefont, és a fejemben a legrosszabb gondolatok kezdtek kavarogni. „Lehet, hogy szeretője van? Talán titokban találkozik vele a hétvégi házban?”
A következő hétvégén a férjem ismét azt mondta, hogy nem megy.
— Akkor talán én megyek egyedül? — javasoltam.
— Nem! — válaszolta élesen. — Aggódnék, nem akarom, hogy egyedül menj.
Anélkül, hogy szóltam volna a férjemnek, elmentem a hétvégi házunkba, hogy kiderítsem, mivel foglalkozik ott titokban: megrémültem, amikor kinyitottam az ajtót
Ez a határozottság csak erősítette a gyanúmat. Amikor kilépett a házból, elhatároztam, hogy követem. És ahogy gondoltam — a hétvégi házba ment.
Vártam egy kicsit, majd én is elindultam. Odaléptem a házhoz, a szívem vadul dobogott. Kinyitottam az ajtót… és megrémültem. Jobb lett volna, ha ott egy szerető van, mint amit láttam 😨😨 Folytatás az első kommentben 👇👇
Óvatosan beléptem a házba, és hallgatóztam. Csend. De a pajtából furcsa, nehéz, enyhén édeskés-fémes szag áradt. Beléptem, a szívem majd kiugrott a helyéről.
Bent, a fa gerendákon állatok bőrei lógtak. Ez önmagában is kellemetlen volt, de a tekintetem rögtön megakadt valamin, ami megbénított a rémülettől: közöttük valami lógott, ami túl hasonlított az emberi bőrhöz.
Nem akartam elhinni, amit láttam.
Ekkor a férjem megjelent az ajtóban. Az arca elsápadt, amikor rájött, hogy mindent láttam.
Anélkül, hogy szóltam volna a férjemnek, elmentem a hétvégi házunkba, hogy kiderítsem, mivel foglalkozik ott titokban: megrémültem, amikor kinyitottam az ajtót
— Ez… ez vadászat, — motyogta, miközben felém lépett. — Nemrég kezdtem ezzel foglalkozni. Csak nem akartalak megijeszteni…
Rámeredtem, mozdulatlanul. Belül mindenem azt kiabálta, hogy hazudik. De úgy tettem, mintha elhinném. Nehezen erőltettem elő egy mosolyt, és azt mondtam:
— Rendben. Értem. Csak nem számítottam rá…
Megnyugodott, leengedte a vállát. Csendben visszamentünk a házba, de éreztem a tekintetét a hátamon, mintha ki akarná találni, tényleg elhittem-e.
Az éjszaka egy szempillantásra sem hunytam le a szemem. Reggel, alig hogy elment a saját dolgai miatt, remegő kézzel hívtam a rendőrséget. Tudtam: jobb, ha ők ellenőrzik, mint később kiderül, hogy a legrosszabb gyanúim igazak.